Leila Janah 25 évesen indította útjára a Samasource-t, egy globális nonprofit szervezetet, amely az elszegényedett emberek számára digitális foglalkoztatást biztosít. Nyolc évvel később Samasource a fejlődő nemzetek 7600 emberét költöztette bérmunkára - amelynek hullámzási hatása (beleértve a családokat is) 30 000-re emelkedett él. Igazi egyszerű a 33 éves Janah-lal arról beszélt, hogy milyen távolság van az intelligens megoldás megálmodása és a gyakorlatba való átültetése között.

Hogyan állt elő a Samasource ötlete?

Közvetlenül az egyetem után menedzsment tanácsadóként dolgoztam. Amikor először csatlakoztam a céghez, egy indiai nagy kiszervező céghez dolgoztam. 22 éves voltam, és fogalmam sem volt, mit csinálok. Hihetetlen volt kitenni a digitális munka új iparának és a digitális gazdaság beindulásának.

Mit tanultál?

Ezek a nagy kiszervező cégek Indiában, Kínában, a Fülöp-szigeteken és Dél-Afrikában létesültek, hogy az Egyesült Államok nagyvállalatai számára irodai munkát végezzenek. Azt gondoltam: Ha ez a modell képes működni Indiában középosztálybeli emberek alkalmazásában, ugyanaz az ötlet lehetőséget kínál a legszegényebb emberek számára? Pár év után otthagytam és elkezdtem a Samasource-t. [ Azonos szanszkritul egyenlőt jelent.]

Milyen munkát végez Sama az embereknek?

Olyan feladatok, mint a képek felcímkézése, a videók felirata, az átírás és egyéb, az interneten keresztül elvégezhető dolgok. A legtöbben csak alapképzést igényelnek - bár most vannak olyanok, amelyek magasabb szintű készségeket igényelnek, így van hely a promócióra. Képezzük az embereket a munka elvégzésére.

Hol?

Leginkább Kelet-Afrikában és Dél-Ázsiában vagyunk, és haittal kevés a jelenlétünk.

Milyen volt a gyerekkorod?

A szüleim Indiából érkeztek bevándorlók. Semmivel jöttek [az Egyesült Államokba], és ez állandó küzdelem volt. Soha nem volt elég pénzünk. A családomban elég sok volt a viszály. Sokat dolgoztam - gyermekfelügyelet, korrepetálás, jogi titkár. 17 éves koromban ösztöndíjat kaptam, hogy Afrikába taníthassak. Nem igazán volt otthoni életem, amire támaszkodhattam. Ez annak az oka, hogy el akartam hagyni.

A középiskola felsőbb évének nagy részét Afrikában töltötte.

Hat hónapig voltam ott, és visszatértem a bálom napjára. Kulturális sokk volt, amikor visszatértem, és megpróbáltam értelmezni azt a tényt, hogy a világ néhány emberének ennyire kevés van és olyan keményen dolgozik, hogy keresni se tudjon annyit, hogy a legalapvetőbb szükségleteket is kifizesse.

Mi van a főiskolával?

Jártam Harvardon, és elvégeztem az afrikai fejlesztési tanulmányok szakát. Utána nagyjából minden nyáron visszatértem Afrikába. Miután nonprofit szervezeteknél és hagyományos civil szervezeteknél dolgoztam Afrikában, rájöttem, hogy az embereknek leginkább a jövedelemre van szükségük. Nem akartak osztogatást. Nem akarták, hogy az emberek csak cuccokat adjanak nekik.

Hogyan szerezted először Sama-t a földről?

Látogató tudós voltam a Stanfordban, és részt vettem egy üzleti terv versenyen, amely 14 000 dollárt nyert nekünk. Aztán 30 000 dollárt kaptam egy európai üzleti terv versenyről. Ezek segítettek, de még mindig nagyon-nagyon nehéz volt.

Mi következett?

Először Nairobiba mentem be, és olyanokkal dolgoztunk együtt, akik a nyomornegyedekből jöttek. Első szerződésünket egy Szilícium-völgyi nonprofit szervezettől kaptuk. Voltak könyveik, amelyeket megpróbáltak digitalizálni a vak olvasók számára, és adtak nekem egy 30 000 dolláros szerződést. Találtam egy helyi nairobi srácot, aki egy internetes kávézót vezetett, amelynek négy számítógépe volt, és meggyőzte őt, hogy ő legyen az első ember, aki toborzást és képzést végez.

Mi a hiba, amit megtanultál?

Azt hiszem, a legnagyobb hibáim a türelmetlenségből származnak. Vállalkozóként folyamatosan sürgetem az embereimet, hogy továbbra is nyomuljanak. Úgy gondolom, hogy ez kiégetheti az embereket, és ez nem egy nagyszerű módja annak, hogy hosszú távon üzleti tevékenységet folytasson.

Milyen az életed a munkán kívül?

Ennek a munkának az egyik kihívása az, hogy ennyit utazom, nehéz lehet fenntartani az állandó jelenlétet San Franciscóban. Az elmúlt évben az idő 80 százalékát utaztam. Nincsenek gyerekeim. Elképesztő baráti hálózatot építettem ki, és szerte a világon vannak. Kite-szörfözök, siklóernyőzök, és rengeteget kalandozok. A barátaim csinálják ezeket a dolgokat, ami megkönnyíti. Tudom, hogy áldás, ha ezt meg tudom csinálni, és nincsenek olyan feladataim, amelyek most ettől elhúznak. Biztos vagyok benne, hogy valamikor lesznek gyerekeim.

Van választási tanács?

Legnagyobb tanácsom Shonda Rhimes-től származik, és a saját napod legyen. A nők szocializálódnak, hogy azt gondolják, hogy partnernek kell lennünk, családot kell kötnünk, valahogy más körül kell forognunk. Inkább gondolj magadra, mint a napra, és ne a bolygóra.